Tizenéve ért véget a 2. világháború, amikor hőseink, a fiú, és a nála idősebb nő találkoznak. A kettészakított Németország nyugati felében. A fiú rosszul lesz, a nő segít neki. Ismeretlenül. Hanna Schmitz és Michael Berg csak később lesznek. A kamaszfiú keresi fel a nőt újra, hogy megköszönje önzetlen segítségét. És elég egy ellesett intim pillanat, soha számon nem kérhető szenvedély lobban a két ember közt. Kamaszfiúi álmok netovábbja, amikor egy tapasztalt nő vezet be minket az érzékiség, a szexualitás birodalmába. A nő öleli magához a fiút, a nő, aki maga a szerelem forrása, és oka. Lassan a nőből Hanna lesz, a fiúból Michael. A testiségből pedig intimitás, amikor kiderül Michael olvasás szeretete, és kiderül, Hanna szereti, ha olvasnak neki. A néző persze hamar megfejti Hanna titkát, ugyanis a nő analfabéta. Ám miközben Michael felolvas neki, Mark Twaintől, Csehovtól, a nő mosolyog, nevet. Őszintén. Pillanatokra, mert kapcsolatukban mindvégig ott érződik valami távolság, valami mély, feloldhatatlan titok. Bár Michael rohan az iskola után Hanna-hoz, vannak falak, amiket nem tud ledönteni. Vannak falak, amik nem engedik, hogy Hanna megélje Michaelt, megélje önmagát. És egy nap összecsomagol, eltűnik Michael életéből.
Évek telnek el, Michael joghallgató lesz. Évek telnek el, és a háború, mely nem pusztán katonák szembenállása volt, újra sebeket szaggat, indulatokat szít. Leleplezett háborús bűnösök pere kezdődik. Egy nép, melyet gyötör a lelkiismeret, az igazságszolgáltatás cirkuszi porondján keres megnyugvást. Olyasfajta megmagyarázhatatlan őrületre keres választ, amire talán nincs is. Michael joghallgatóként ül a tárgyalóteremben, abban a teremben, amelyben kamaszkori szerelme a vádlottak padjára került. Mindenki megmérettetik, legyen akár vádló, akár vádlott. Legyen személyesen érintett, vagy épp egy következő generáció válaszokat váró tagja. Csak felszaggatott sebek vannak, mindenkiben. Michael rájön, hogy Hanna nem tud olvasni, ezzel megmenthetné a nőt. De hallgat. Ahogy nagyon sokan hallgattak anno, pedig tudták az igazságot. Némán élni a ránk vetülő bűn árnyékában tán nem akkora súlyú, mint embereket a halálba küldeni. De a lelkiismeretet valószínűleg legalább annyira gyötri. Hanna magára vállalj a felelősséget egy döbbenetes pillanatban. Életfogytiglanra ítélik. Mindenki fellélegezhet. Mindenki fellélegezhet?
Lehet bűnnel együtt élni, és lehet gyötrő lelkiismerettel is. Ez csupán minőségi kérdés. Hanna önként vállalt büntetése számomra egyfajta morális győzelem.
Michael, és gondolom, mindenki más, megpróbál továbblépni. Ahogy neki, úgy gondolom másoknak sem sikerül teljes mértékig. Nincs megnyugvás, hiába mondatott ki valaki fejére:bűnös! A múlt árnyai, és a háborgó lelkiismeret megszólítja Michaelt, aki, ha közvetlenül is, újra képes lesz mosolyt csalni Hanna arcára. Újra felolvas, és a szalagra rögzített hangját küldi a börtönbe. De ezzel nem pusztán kikapcsolódást nyújt a nőnek, Hanna a szalagokat hallgatva megtanul írni. Egyetlen kapcsolata a külvilággal, mely bűnössé tette, ezek a szalagok, és a levelei Michaelnek. Hanna már túl van mindenen, Michael még nem. Ahogy egykori találkozásuk magában hordozott egyfajta sorsszerű megváltó ígéretet, így a mostani újra találkozásuk is. Ahogy Hanna elmenekült akkor, elmenekül most is.
Miről szól a film? Szerelemről? A holokauszt borzalmairól? Egy nép kollektív lelkiismeretéről? Bűnről és bűnhődésről?
Hannáról és Michaelről szól. Rólad, rólam, rólunk. Hibáinkról, gyarlóságainkról, küzdelmeinkről és győzelmeinkről. Boldog pillanatainkról, és maró könnyeinkről.
Ha valaki megkér, olvass fel neki, tedd meg! Lehet, csak akkor mosolyog, amikor téged hallgat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése