Szarvasok nyomában-újratöltve.

Bakancsom húzom, mikor jóanyám megkérdi, merre megyek? Nem tudom. Tényleg nem tudom, soha nem tudom, merre lesz az arra. Majd eldől, menet közben, sosem tervezek útvonalat. Miért is tenném?
Az időjárás kezdi megemberelni magát, már vagy tucatszor előbújt a nap, egyenként fél percre. Nem vagyok ironikus, megtanultam örülni a picinek is! Már a műútról látom, a Rába felett süt a nap, hát akkor arra lesz az arra. Kissé lehangoló az erdő, késésben a kikelet, bár madárdal hívja, várja. Lépteimre cuppogva, szürcsögve felel az agyonázott talaj. Mindenütt hatalmas tócsák. Próbálnám a Rábát megközelíteni, ám bajos, utamat állja a víz. Merre menjek? Eszméletlen, gólyalábon kellene közlekedni! Ha körülményesen is-egy helyen vízben ugrálva, mint kerge primadonna!-, csak feljutok a töltésre. Bármerre nézek, víz és víz. Meg szarvasnyomok. Jó jel, ma szerencsém lesz!
Az ártér fái közt is áll a víz, már csak Matula bácsi hiányzik. A mentett oldali vetésen épp vikingek kelnek át hajóikon, vörös szakállukat lengeti a szél. Odébb Nemo kapitány Nautilusa bukkan fel.

Persze, ez most így vicces, de akik ebben a pillanatban is homokzsákokat pakolnak, hogy megvédjék értékeiket, nagyon nem nevetnének. Hihetetlen ez a tavasz!
A töltésen ballagok, nagyon nem is van merre menni, legfeljebb tényleg csak gólyalábon. A kanyarban mozgást veszek észre, ráemelem a gépet. Szarvasok! Délben, nyílt terepen? És valóban, békésen legelésznek a töltés oldalában. Fotózva, filmezve lopom a távolságot. Egyszerű a taktika, ha lent a fejük, lopakodom. A szelem jó, nem is vesznek észre, néznek olykor felém, de aztán nyugodtan fojtatják a legelészést. Négy fiatal bika, új agancsuk még a fülük közt. Szépek. Egész közel osonok, a nap is megkegyelmez, érzem, jók lesznek a képek.

A töltés oldalának oltalmában, görnyedve egyre csak közelítek, de hirtelen felkapják a fejüket, aztán spuri. Még filmezek, amikor hallom, egy motor közelít a töltésen. Fene vigye el, ez is jókor jár erre! Megáll mellettem, elnézést kér, nem vett észre. Most már mindegy, így is nagy szerencsém van. Motoros el, én fordulok is, minél előbb látni szeretném a képeket. Bár már sok szarvast láttam, mindig felvillanyoz a találkozás, most különösen, hogy fotózni is tudtam. Már csak egy valaki hiányzik a teljességhez!
Nem kell minduntalan a világot megváltani, hogy jól érezd magad. Néha elég egy ilyen kis semmi élmény. Vagy ez még sem semmi?